2015. január 8., csütörtök

3-Csalódás

És itt van a haramdik rész . Nagyon örülök, hogy már heten feliratkozatok a blogomra.
Faith szemszöge
-Hope ezt félreérted!-mondtam.
A barátnőm viszont szó nélkül elindult a szobájába. Craig pedig szó nélkül ott állt mellettem.
-Jobb, hogyha elmész és egy időre elkerüljük egymást.-szóltam hozzá.
-Igen, ebben igazad van. Csak azt ne felejtds el, hogy amit mondtam, azt komolyan is gondolom.-mondta, majd lassan elsétált.
A lépcsőn felfelé sétálva megpillantottam Clay-t Dylan-el. Amikor oda léptem hozzájuk, akkor kinyílt az ajtó és kijöttek Dylan szülei. Egy magas barna szemű, barna hajú nő és egy szőke hajú, kék szemű férfi. Nem mondtak semmit a "fiuknak", csak elmendtek mellette. Pár percre el kellett felejtenem a saját problémáimat és barátomával foglalkozni, akinek sokkal nagyobb gondjai vannak. -Mi történt Dylan?
-Apám Londonba kapott munkát így engem is oda akartak vinni. Viszont a nevelők és a nekem kijelölt ügyvéd nem tartotta előnyösnek, hogy egy másik kontinensre vigyenek. A munkáját meg nem akarta feláldozni értem, így úgy néz ki, hogy maradok a Claremontban.
-És ennek örülsz? Mármint sokszor reménykedtél abban, hogy a szüleid egyszer visszavesznek magukhoz.
-Igen, reménykedtem 12 éves koromig. Azóta a családot nekem te, Hope és Clay jelentitek. Ti, akik az életem legrosszabb pillanataiban is mellettem voltatok és jól ismertek.
-Jajj de örülök!.-mondtam, majd megöleltem.
-Hú bár nem vagyok érzengős fiú, de nem tudom, hogy mi lenne itt nélküled Dylan.
-Hát én se nagyon.-mondtam nevetve.
Dylan mobilja megszólalt.
-Szia Craig.-kezdte el mondani, majd kicsit arréb állt telefonálni.
-Clay ha most elmondok neked valamit megígéred, hogy nem mondod el Dylannek?
-Miért ne?
-Mert nem akarom, hogy most ezzel is gondja legyen.
-Oké, hallgatlak.
-Nos azt tudod, hogy Hope-nak tetszik Craig és ezt a tegnapi bulin meg is mondta neki, viszont a srác visszautasította. Ma pedig eljött hozzám és azt mondta, hogy szerelmes belém majd megcsókolt, pont akkor, amikor Hope belépett.
-És te is így érzel iránta?
-Nem. Nem tetszik nekem, de Hope ezt úgy se hiszi majd el. Nagyon haragszik.
-Beszéljek vele?
-Ne, köszi. Ezt nekem kell elintéznem.
Úgy is tettem. Még egy kicsit álltam az ajtó előtt majd benyitottam.
-Eléggé félreértetted a helyzetet Hope.
-Ezt a szituációt nehéz volt máshogy értelmezni. De tudod mit? Nem nagyon érdekelsz többé se te, se Craig.
-De miből gondolod, hogy én szeretem őt? És azt, hogy én csókoltam meg?
-Nem úgy néztél ki, mint aki annyira ellenkezik. És én ezzel ezt a témát le is zárom.-mondta, majd kiment a szobából.
Még megmenthetem a barátságunkat egy olyan dologgal, amit nem nagyon akarok megteni-talán, ha elmegyek Craighez és ha Hope az ő szájából hallja az igazat, akkor lehet, hogy megváltozik a véleménye. Nagyon remélem.
-Szia.-mondtam Craignek már a házuk előtt állva.
-Nem nagyon gondoltam, hogy akarsz látni.-mondta.
-Az a helyzet, hogy szeretnék egy szívességet kérni. Tudod Hope szóba se akar állni velem, mert azt hiszi, hogy belád szerettem és összejöttünk a háta mögött. Pedig tudjuk, hogy ez nem igaz. Ha te is elmondanád neki az igazat, talán hinne nekem. Lehet, hogy ez nagy kérés...-folytattam volna, de közbevágott.
-Megteszem.-mondta, majd együtt elindultunk a Claremontba.
Azt hittem még kell majd győzködni. Meglepődtem a hirtelen beleegyezésén. Az út egyébként csendben telt-mindkettőnknek kellemetlen volt kicsit. Clay-nek sikerült rábeszélnie Hope-ot, hogy legalább csak hallgassa meg Craiget. Körülbelül öt percig beszéltek egymással, majd elősször Craig jött ki.
-Szerintem megenyhült.-mondta.
-Köszönöm.-mondtam, majd bementem a szobánkba.
-Tudod lehet, hogy túlreagáltam a dolgokat. Sajnálom amiket a fejedhez vágtam. Nem gondoltam komolyan. Csak tudod furcsa érzés volt, ahogy láttalak titeket.-mondta, majd megölelt.
-Akkor nincs harag?
-Nincsen.-mondta.
Nagyon örülök, hogy ismét jóba lettünk. Rendes volt Craigtől, hogy megtette ezt értem.





2015. január 2., péntek

2-Bonyodalom

Sziasztok, megérkezett a 2-ik rész a blogomnak. Remélem ez a része is elnyeri tetszéseteket. Iratkozzatok fel :)
Faith szemszöge
Jobbnak tartottam a hallottak után leülni Dylan mellé. Szeme könnyes volt. Régóta ismerem, de még nem láttam őt ilyen letörtnek.
-De miért?
-Még tőlük erre személyes választ nem kaptam de az üzenetük szerint megbánták, hogy a nevelés szempontjából lemondtak rólam.
Nagyon megsajnáltam. Nem tudtam, hogy erre mit is válaszoljak. A szüleiről annyit tudok amennyit ő maga, hogy gazdag ügyvédek.
-És ez biztos?
-Holnap fogok velük találkozni. De Hope én nem akarok velük menni. Szerinted olyan egy jó anya aki 12 évre lemond rólad aztán meggondolja magát? Azt hiszik én egy játékszer vagyok akit ide-oda rakosgathatnak!?
-Nincs beleszólásod ebbe? Mármint csak így elvihetnek?
-Még a jogaimnak nem néztem utána, de könyörgöm, ügyvédek. Ha lenne is, ők simán elérik, hogy velük menjek.
A nyugodt csendet szokás szerint Clay megérkezése szakította meg, ami elég hangos volt.
-Azt hiszem, barátnőm van.-kiabálta.
-Clay, halkabban ne ébressz fel mindenkit.
-Hé haver, hiányoztál a buliból. Merre jártál?
-Majd a szobában elmondom.-mondta Dylan, majd elindultak az emeletre.
Az éjszakám elég rosszul telt. Egész végig azon agyaltam, hogy milyen lesz itt az élet Dylan nélkül. Neki nem szabad elmennie. Ő már közénk tartozik. Tíz éve vagyunk barátok és ha elmegy, félek, bár törekednénk kapcsolatunk fenntartására, de egyszer megszakadna. Új élet várna rá új haverokkal. A négyes bandánkban mindenki másért szerethető. Dylan a védelmező és realista, Clay a bulimániás és mindig feldobja a hangulatot, Hope a vicces, aranyos lány engem pedig az őszinteségem miatt bírnak és azért, mert nagyrézben mindig önmagamat adom. Mindenki külön egyéniség és pótolhatatlan. Az ábrándozásomnak a hat órási ébresztőm vetett véget. Hiába voltam fáradt, nem bírtam tovább aludni.
Hope még fél óra múlva is aludt, így nem keltettem fel a hétvégére való tekintettel. Egyenesen a fiúk szobája felé vettem az irányt.
-Dylan?-tettem fel a kérdést Clay-nek.
-Ki ment kicsit levegőzni. Nyolcra jönnek elvileg a kis szülei.
-Szerinted oda menjek hozzá?
-Hagyd inkább egyedül.
A falon megpillantottam egy idei képünket. Hosszú percekig néztük együtt majd szó nélkül lementem. A barátnőm már ébren volt és kicsit jobb hangulatban, mint tegnap este.
-Hogy vagy? Túltetted magadat ezen a dolgon?
-Azt hiszem, igen.-mondta, majd elmosolyodott.
-Helyes. Sok mindenről maradtál le.
Ekkor kérdőn rámnézett. Várta a mondat folytatását.
-Dylant a szülei el akarják vinni a Claremontból és úgy néz ki, hogy Clay-nek sikerült felszednie azt a lányt a tegnapi buliból.
-Hű ilyen hírekre nem számítottam. De mi lesz Dylannel? Elmegy?
-Körülbelül fél óra múlva eldől. Akkor jönnek ide a szülei.
-De hisz mikor látta őket utoljára? Ha jól emlékszem talán öt éves korában. Elég hamar meg akartak szabadulni tőle. Most mi ez a hirtelen szeretetroham?
-Majd elválik.
Ez után Hope mobilja remegni kezdett-ezek egyértelműen facebook értesítési hangok. Kicsit nézegette az eseményeket(gondolom nagyrészük a buliról), majd megszólalt:
-A látottak alapján te aztán jól beolvastál ennek a Craig gyereknek.-mondta majd a telefonkészülékét az arcom elé tartotta. A srác egyik haverjának egy vicces beszólását mutatta, amire elég sok kedvelés érkezett.
-Csak kicsit kiosztottam.-modtam majd összenevettünk.
Az óra nyolcat ütött és ezzel egy őrületes várakozás vette kezdetét. Legszívesebben minden ott állnánk Dylan mellett, de sajnos nem lehet. Én nem bírtam egy helyben ülni, inkább körbejártam a Claremontot és többször elhaladtam a tanári mellett. Hangokat hallottam, de a beszélgetést nem lehetett kiszűrni. A sokk akkor ért, amikor a bejárati ajtóban megpillantottam Craig-et. Ha Dylan miatt jött, akkor örülök, de Hope-ot remélem elkerüli.
-Szia Faith.
-Helló. Kihez jöttél?
-Dy és Te miattad. Beszélni szeretnék veled.-mondta, a hangjában egy kis komolysággal.
-Mondd csak.
-Tudod amit tegnap mondtál azon kicsit elgondolkodtam és rájöttem, hogy a jófejségem ellenére néha milyen szemét vagyok. Nem gondoltam, hogy Hope-nak ennyire rosszul esik amit mondok, de őszintén nem is érdekelt. Gondolom nem szeretne találkozni velem meg te úgyse hagynád, szóval egy bocsot légyszi üzenj meg neki.
Önkénytelenül is elmosolyodtam, mivel egy olyasmi típusú srácnak, mint Craig elég nehéz beismernie, hogy neki is vannak hibái.
-Rendben és büszke lehetsz magada, hogy egy ilyen szövege összehoztál.
-Még nincs vége. Tudod, amikor először találkoztunk körülbelül 3 éve megfogott az benned, hogy mindenkivel olyan közvetlen vagy és ugyanúgy beszélsz a különböző emberekkel. Akkor azt hittem ez egy baráti szimpátia, de ma már rájöttem, hogy több ennél.
Remélem nem azt fogja mondani.
-Hope-ot azért utasítottam vissza, mert szeretlek.-mondta, majd megcsókolt.
És ebben a pillanatban jelent meg Hope is, aki döbbenten ennyit mondott:
-Bocs a zavarásért, de Dylan végzett.