2015. július 6., hétfő

6-Visszatér a múlt

Sziasztok! Meghoztam a hatodik részt is. Ha minden jól megy, hamarosan új fejléce lesz a blognak. Kellemes nyarat és jó olvasást kívánok mindenkinek.-Hale.Lucy ♥

Faith szemszöge
Barna nyitott magassarkút viselt a vékony alakját kiemelő hosszú, barna színű, feket gombos  kabáttal. Hosszú barna haja kiengedve omlott a vállára és  Chance Chanel illatfelhőt húzott maga után. Szeméből sugárzott a harag. Először észre se vett engem ( vagy nem akart). Azonnal Elizabeth-hez rohant. A lány kötelességtudóan felállt, és ekkor a nő felpofozta.
-Hogy gondoltad, hogy ezt megteheted velünk?-üvöltötte.-Kerestünk a barátnődnél, de nem találtunk ott. Gondolhattam volna, hogy itt leszel...
Folytatta volna a szidását, ha én nem kezdtem el volna hangosan köhögni. Nem hagyhattam, hogy így beszéljen a húgommal jogtalanul. Hirtelen rámnézett. Végigmért a tekintetével, majd várta, hogy megszólaljak.
-Miért Elit hibáztatja ezért a helyzetért? Végül is aki  a szituációért felelős az csak te lehetsz és a férjed.-mondtam. A harag kezdett felgyülemleni bennem, melyeket az évek során magamba tartottam.
Elengedte Elizabeth kezét és közelebb lépett hozzám. A többi tanár/nevelő kintről figyelte az eseményeket.
-Te nem érthetsz semmit, hogy mi mit miért tettünk. Úgy gondolom, hogy nem tartozom neked magyarázattal ez ügyben.
-Ki nevezi magát anyának, aki ilyet tesz? Hat éves voltam. Gyerek. Ellökött a családomtól egy hülye hírnév miatt. Tudod, hogy egyántalán mi járt a fejemben? Mit gondoltam? Milyen érzés volt? Minden nap vártalak, hogy majd hazaviszel és elhagyhatom ezt a helyet. "A remény hal meg utoljára."-emlékeztettem magamat mindig. De két év után ez a remény elszállt. Azóta csak választ kerestem a miértre. Mi lehetett bennem annyira rossz, hogy a szüleim ellöknek maguktól? Mit tehettem? Erre megtudtam, hogy házasságon kívüli gyerek voltam és ezért küldtek ide?-mire befejeztem a kitörésemet, akkor vettem észre, hogy már felálltam a székből és könnyek csurogtak az arcomon. Elizabeth is a sírással küszködött, de az anyám arcán nem volt megbánásnak jele.
-Elég fura, hogy te így látod a dolgokat. Itt a Claremontban megfelelő körülmények között nőhettek fel. Havonta utalunk pénzt az intézménynek, hogy zsebpénzt, mobilt adjanak neked. Elmehettek moziba, kirándulni. Sok gyerek, akinek családja van, viszont vagyona nincs, irigykedne rád, hogy itt élhetsz. Hálás is lehetnél nekünk, hogy nem egy árvaházba tettünk be csecsemő korodban.
Bumm. Mintha engem is pofon vágott volna, olyan érzésem volt. Főleg az utolsó mondata bántott nagyon.
-Én csak egy anyára vágytam, aki szeret. Nem érdekelt, hogy mennyi pénzzel tömnek havonta. Egy családot nem tudtam megvenni.
-Hidd el, hálás leszel TE még nekem.-mondta.-Gyere Elizabeth, induljunk. Megtiltom, hogy ide gyere.
Elindultak kifele a szobából. Már az ajtónál járhattak, amikor utánuk szóltam.
-És tudod mit, anya? Hálás is vagyok neked. Bár szüleim nincsenek, de vannak olyan jó barátaim, akik mindennél jobban ismernek és szeretnek engem. Ők az én családom.-mondtam.
Arca kifejezéséből nem erre a reakcióra várt. Mintha meglepődött volna a válaszomon. A magassarkú hangos csattanásával hagyta el a szobát.
Senki se mert bejönni. Végül Dylan merészkedett be először.
-Jól vagy?-kérdezte.
-Furcsa, de igen. Sokkal jobban érzem magamat, hogy megmondhattam neki.
-Hát, nagyon jól bántál a szavakkal, ami azt illeti.-mondta.-Van valamire szükséged?
-Egy baráti ölelés jól jönne.-mondtam, mire elmosolyodott és átölelt. Nagyon szorosan zárt magához, mintha ő is átélte volna velem ezeket a pillanatokat. Neki is volt hasonlóban része, csak kicsit finomabb változatban.
-Jól hallottam, hogy lányokat kell ölelgetni?-mondta Clay azzal a gúnyos, mégis imádnivaló mosollyal az arcán, majd  is megölelt.
-Faith, minden oké?-kérdezte félve Hope.
-Persze. Erre szerintem úgy is sor került volna egyszer.
-Mit szólnátok egy mozihoz?-kérdezte Clay.
-Én benne vagyok.-mondtam.
***
-Adam Sandler itt is nagyot alakított.-mondta Faith, miközben a maradék pop cornt rágcsálta visszafelé a moziból.
-Hát, nem tudom. Nekem nem annyira tetszett ez a Pixel.-mondta Dylan.
-Ó, de jó.-kezdtem mondani, amikor a Claremont előtti utcában nem világtottak a lámpák.-Előveszem a mobilomat, hogy világítsak vele.-Ja és kérhetem, hogy most ne kezdjetek el ijesztgetni minket?-modtam, főként Clay-re nézve.
A fiúk összenéztek, és mintha egymás tekintetéből megértették volna a másik szándékát.
-Egyszer az életbe lehetünk toleránsak.-mondta Dylan.

Claremont az utca közepén helyezkedett el. De az út elején már nagy világosságnak lettünk szemtanúi. Mind a négyünkön úrrá lett a kíváncsiság, ezért gyorsítottunk a lépteinken. Az intézmény előtt rengetek fotós és újságíró nyüzsgött. Úgy kellett arréblöknük az embereket, hogy bejuthassunk. Csak az aulában tudtunk fellélegezni, de ott is biztonsági őrök tartották vissza őket.
-Ha nem miattam jöttek-kezdte mondani Clay-akkor mit keresnek itt?
Nos, ez egy jó kérdés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése